A kezdetek, avagy a közös munka első (bal)lépései

Szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz. Mi ebben az esetben nem ezt tapasztaltuk.  A közepe, vagy az eleje után, az nehéz. Sőt, utána még nehezebb.

Már nem is emlékszem pontosan, hogy hogyan kezdtük. Meg volt a terv, a cél, meg az elképzelések  –mármint a termékekrő , -  de valahogy ezek nem voltak feltétlen szinkronban.

Na mindegy, elkezdtük. Mindketten nekifogtunk, nekiláttunk, inkább nekiestünk. Úgyhogy megszülettek szép sorjában a termékek. Pontosabban az alapok. Medálok és gyűrűalapok. Kiégetve, mázolatlan. Volt ott minden, de komolyan. (Ja, merthogy azért megnéztük az aktuális ékszertrendet és azt láttuk, hogy minél amorfabb, minél nagyobb, minél formátlanabb, annál jobb). Tehát volt minden, ami semmire sem hasonlított. De hát a mienk volt, mi csináltuk, szerettük. A java csak ezután jött: nem elég a sok „különleges” forma, színek is kellenek, lehetőleg minél több. Így elkezdődött a mázazás, persze az is nagyjából, koncept nélkül és külön, egyéni elképzelés mentén.

Ezután jött az első ősdöbbenet, kijöttek a cuccok a kemencéből, mázasan. Leginkább egy -színét tekintve - homogén, kopott, barna, darabolt kőzethalomra emlékeztetett. Ami önmagában nem is lett volna baj, csak hát mi színes és fényes mázakkal dolgoztunk. Ez volt az a pont, amikor komolyan elgondolkodtunk…… (legalább is én).

Bíztattuk magunkat, bíztattuk egymást, folytattuk. A következő égetés már egész jó lett. (Azért hozzáteszem, a mai napig érnek meglepetések.)

Hasonlóképp indult a medálok szerelvényezése is. Annak is nekiugrottunk. Rendeltünk innen-onnan, vásároltunk, beszereztünk, kaptunk, kértünk stb.

Kellett idő még kitapasztaltuk, melyik anyag, szerelvény, lánc megfelelő, használható, melyik tartós, mutatós, szép. Folyamatosan tanulunk és tapasztalunk. És csináljuk.